Miért hasonlítgatjuk magunkat másokhoz? (És hogyan fejezd be végleg?)

Mi a fontos az életben, igazából? Miről szeretnéd, ha emlékeznének majd rád? A fiatalon vett autódról, amiről akkor még azt gondoltad, hogy menő? A márkás ruháidról, amiket addigra már maximum rongyként használsz? Az egykori kockás hasadról? A cégedről, vagy a bankszámládról? Vagy inkább a személyiségedről, és arról, hogy mindig ott voltál, amikor kellett, és megtetted, ami tőled tellett…

Tudatosan erre nagyon könnyű válaszolni, és lehet, most azt gondolod, ez megint egy ömlengős, semmitmondó cikk, a szokásos önismereti maszlaggal. De sajnos csak kevesen gondolkodnak el valóban ezeken a kérdéseken, és kevesen értik meg, miért is olyan fontosak ezek a kérdések, ha sikeresek akarnak lenni.

Pedig ezen kérdések segítenek, hogy hamarabb érd el a pénzügyi szabadságot, ugyanis:

• Ha nem a tárgyakban keresed az önmegvalósítást, sokkal könnyebb lesz megtakarítanod, mert nem lesz kényszer, vagy hobbi vásárolgatni
• Az egészséges önértékelés segít jobb minőségű kapcsolatokat építeni, mesteri szinten kommunikálni
• Ha magadban, és a fejlődésedben látod a válaszokat a külsőségek helyett, akkor gyorsabban fogsz előrelépni az életed minden területén
• Ha tudatosabban éled az életedet, akkor boldogabb leszel, ami pedig az egyik fő feltétele a sikernek az élet minden területén
• A stabil önértékelés, és a belső nyugalom segít, hogy jobb eredményeket érj el, és könnyebben veszed az akadályokat, embert próbáló időkben is

Én mostanában elég sokat gondolkodom ezeken. Évek önfejlesztése, és kemény munkája van abban, hogy most végre végleg megküzdhetek ezekkel a kérdésekkel. Sokáig visszatartott az egóm, hogy egyáltalán szembe merjek nézni magammal, a félelmeimmel. Ezzel kapcsolatban csináltam ezt a videót:

(Szeretnél értesítést kapni az új videókról a Youtube-on? Klikk ide, és iratkozz fel a Youtube csatornámra!)

Szeretném átadni, amiket eddig megfigyeltem, és rendszerezni a gondolataimat ezzel kapcsolatban. Ezért írom ezt a cikket, és remélem, másoknak is hasznos lehet.

Osztálytalálkozó előtt: felkészülés a hasonlítgatásra

Biztosan ismered az érzést, amikor egy 5 évente megrendezésre kerülő osztálytalálkozóra készülsz. Emberek közé fogsz menni, akikkel egy helyről indultatok. Már hetekkel a találkozó előtt elkezdesz mentálisan felkészülni. De mire is?

Az ilyen találkozók nem csak a szórakozásról szólnak, igaz? Úgy érezzük, meg kell felelnünk a velünk szemben támasztott elvárásoknak. Ráadásul tudjuk: vannak a társaságban nagyon sikeres emberek. És ez – bárhogy is tagadjuk – belülről emészt minket.

Mások boldog házasságban élnek évtizedek óta, mi pedig még mindig egyedül vagyunk. Másoknak sikeres vállalkozásaik vannak, és adományoznak, nekünk pedig pont most döglött be az autónk, amit már nincs pénzünk megjavíttatni. Nem csoda, ha kicsinek, jelentéktelennek, sebezhetőnek érezzük magunkat.

Hiszen, mivel fogjuk ezeket megindokolni? Hogyan magyarázzuk majd meg? Milyen arcunkat kellene mutatni, hogy azt lássák, „mi is vittük valamire”? Hogyan fogjuk megállni a helyünket, miközben más is a legjobb arcát fogja mutatni?

Ezek hatására kezdjük el a „várépítést”. Ez alatt azt értem, hogy tudat alatt, gondolati szinten elkezdünk magunk mögé felépíteni egy várat, egy sztorit, egy képet, amit bemutatva már nem is tűnünk majd olyan sikertelennek. Sőt, egyenesen kiválónak tűnhetünk, ha kellően körbebástyázzuk a várunkat.

Miért, és miben hasonlítgatjuk magunkat?

Egy természetes emberi viselkedés, hogy meg akarjuk ismerni magunkat, és tudni szeretnénk, hogyan állunk. Azonban a legtöbb esetben nincsenek pontos mérőszámok, miként is kellene teljesítenünk, ezért a legkézenfekvőbb, hogy másokhoz hasonlítjuk magunkat. Ezt az emberi szükségletet már 1954-ben, Leon Festinger szociálpszichológus is megfogalmazta.

Egy érdekes kérdés viszont, hogy MIBEN hasonlítgatjuk magunkat másokhoz. Hasonlíthatnánk a tapasztalatunkat, vagy akár a társadalomban tett hasznos cselekedeteinket, mégis legtöbbször a külsőnket és a pénzben mért sikert hasonlítjuk.

Ennek főként kulturális okai vannak. A magyar társadalomban rendkívül erős a pénzügyi alapon történő hasonlítgatás, és más emberek (és saját magunk) értékének felmérése azáltal, hogy az illető mennyi pénzt keres, vagy mennyire tehetős.

A Hofstede dimenziók választ adnak

A Hofstede kulturális dimenzió elmélete a kultúrák közötti kommunikáció kerete, amelyet Geert Hofstede fejlesztett ki. Leírja kultúrának, a társadalom tagjai által képviselt értékeire gyakorolt hatásait, és azt, hogy ezek az értékek hogyan kapcsolódnak a viselkedéshez.

6 kulturális dimenziót különböztethetünk meg: hatalmi távolság, individualizmus, férfiasság, bizonytalanságkerülés, hosszútávú gondolkodás, engedékenység. Ez önmagában is egy érdekes téma, mert számos kulturális, mára igencsak elavult „kultúrszabályt” megérthetünk belőle, és igencsak felszabadító lehet, ha megválunk tőlük. Ilyen például, hogy egy sikeres férfi jól kell, hogy keressen.

Az alábbi ábra megmutatja, miként viszonyul a magyar kultúra két másik, nyugati kultúrához:

Forrás: Hofstede-insights

Láthatjuk, hogy a „Férfiasság” dimenziója, és a bizonytalanságkerülés rendkívül erősek a mi kultúránkban. Nézzük meg, mit is jelentenek ezek:

Férfias társadalom

Itt nem kell valódi nemi dolgokra gondolni, ez csak a neve. Nem jelenti azt, hogy a férfiaknak férfiasabbnak kell lenniük, vagy ilyesmi. Az ebben a dimenzióban elért magas pontszám azt jelzi, hogy a társadalmat a verseny, az eredmények és a siker hajtja. Ez az értékrend, az iskolában indul, és a munkahelyi élet egészében visszaköszön. Az alacsony pontszám azt jelenti, hogy a társadalomban a domináns értékek a másokkal való törődés, és az életminőség javítása. A nőies társadalomban nem a kitűnés a siker jele, hanem a magas életminőség.

Látható, hogy a siker, a kitűnési vágy itthon még az USA-nál is magasabb, Hollandiához viszonyítva pedig teljesen ellentétes. Nem csoda tehát, hogy a pénzben, a karrierben mérjük a sikert, hiszen az egész magyar társadalom ezt égeti az agyunkba kisgyermek korunktól kezdve.

Bizonytalanságkerülés

Ez a dimenzió mutatja meg, hogy egy társadalom miként áll ahhoz a kérdéshez, hogy a jövőt soha nem lehet előre tudni: meg kell próbálnunk ellenőrizni a jövőt, vagy csak hagyjuk, hogy megtörténjen? Minél magasabb ez a pontszám, annál inkább fél az adott társadalom a jövőtől, és ezért hiedelmeket és szervezeteket hoz létre, melyek megpróbálják kiszámíthatóbba tenni a jövőt.

Itthon egyértelműen a bizonytalanság elkerülése van fókuszban: félünk a jövőtől, nem toleráljuk a szokatlant, és az emberekben van egy folyamatos kényszer, hogy keményen dolgozzanak. Ezen kívül ellenállunk az újdonságoknak, és a biztonság az első.

Nem csoda tehát, hogy az itthon az a „normális”, ha az anyagiak mentén vívjuk ki az elismerést, és ezáltal rosszul érezzük magunkat, ha nem jól jött ki a lépés. Mivel félünk a jövőtől, ezért pedig jobb egy betonbiztos sztorival, képpel előállni, így biztosan nem ér minket megaláztatás.

Még egy érdekesség, hogy leginkább azokkal hasonlítgatjuk magunkat, akik valamilyen szempontból hasonlítanak ránk. (Wood, J. V.. 1989) Senki nem hasonlítja magát Elon Muskhoz, és nem is irigykedünk rá, ha sikerül megváltania a világot. Sokkal inkább olyanokat választunk célpontnak, akik hasonlóak korban, nemben, karrierútban: róluk azt gondoljuk, jobb alapot adnak az összehasonlításra – de nagyot tévedünk.

Nem csoda, hogy osztálytalálkozókon kifejezetten előtör belőlünk a hasonlítgatási kényszer…

De mennyire fontos a pénz és a karrier?

Erről hosszasan lehet vitatkozni, ahogy a pénz és a boldogság kapcsolatáról is. A Princeton egyetem kutatása szerint Amerikában nagyjából az átlagfizetés két és félszerese alatt kevésbé boldogok általában az emberek, míg felette már nem számít a többlet vagyon. Rachel Sherman szociológus professzor szerint a kutatások azt mutatják, hogy egyforma bevétel mellett két ember lehet teljesen különböző boldogsági szinten.

Tehát valamennyit nyilván számítanak az anyagiak: a pénz lehetőséget ad sok dologra, és az életben felmerülő akadályok jelentős részét is könnyebb kezelni, ha vannak erőforrásaink. Ez tény. De az ügyfeleimmel a legtöbb esetben nem arról beszélünk, hogy nincs mit enni, vagy nem tudunk elmenni orvoshoz. Sokkal inkább a megengedett márkák, a luxuscikkek, utazások azok, amik szintjén folyik a verseny és a hasonlítgatás.

Viszont érdemes elgondolkodni szerintem azon, hogy mégis mekkora hangsúlyt kap az életünkben és az önértékelésünkben a karrierünk, a pénz, és mekkorát a teljes életminőségünk.

Gondold át:

Mikor vágytál utoljára arra, hogy bárcsak te is minden nap egészséges ételeket ennél? Vagy mikor epekedtél utoljára egy jó nagy séta után? Mikor kívántad azt, hogy bárcsak még jobb szülő lehetnél, és jobb példát mutathatnál a gyermekeidnek? Mikor kívántad, hogy bárcsak segíthetnél valakin?

Mert ezek egyáltalán nem függnek a külső körülményeinktől. Mindenkinek van lehetősége kicsit egészségesebben élni, vagy fejlesztenie a viselkedésén. Mégis, a vágyaink, a nagy céljaink, a fókuszunk, és az időnk is 80%-ban a karrieren és a pénzen van. Ez jelenti az értéket a mi apró kis kultúránkban.

De, ha belegondolsz, mekkora valójában a pénznek, és a karrierednek a hatása a teljes életed, a boldogságod szempontjából? Mit ér majd a céged, vagy az asztalodra helyezett névtáblád, amikor ráébredsz, nem voltál ott, mikor felnőttek a gyerekeid. Vagy amikor a második szívroham után elgondolkodsz, hogy lehet lehetett volna egészségesebben is élni.

Szerintem az igazán fontos dolgok nem az anyagiakban keresendők. Sokkal inkább olyan dolgokban, mint:

• Nyugalom, béke
• Szeretet, ami körülvesz
• Magunk elfogadása
• Egészség
• Kapcsolatok
• Lelkesedés
• Figyelem, tolerancia mások iránt
• Értékadás

Szerintem ezek teszik ki nagyjából a boldogsági szintünk 90%-át. A többi pedig lehet az, hogy hová utazunk, milyen autóval járunk, milyen ruhában vagyunk. A pénz szerepe pusztán ezen dolgok megteremtése, és nem több, vagy kevesebb.

Én ezt valahogy így képzelem el, persze ez nem tudományosan alátámasztott tény, csak egy gondolat:

Nem arról van szó, hogy ne építhetnél vállalkozást vagy karriert. Én is szeretek „dolgozni”, szeretem a kihívásokat, és szeretem, hogy van értelme a napjaimnak. De amikor önmagamat értékelem, vagy netán másokat, akkor nem ez az egyetlen és mindenható mérce.

Egyszerűen az egyensúly felborult, amikor az önértékelésünk, vagy az eredményeink, az életminőségünk a kérdés. Lehet, hogy az anyagiak, a karrier egy fontos része az életünknek. De csak EGYETLEN része, és nem az egész. Mégis, reggeltől estig ez teszi ki az életünket, és hajlandóan vagyunk hosszú időn keresztül feláldozni minden mást, csak, hogy előrébb jussunk.

Csak ez idővel visszaüt: a család nem vár ránk, hogy mikor változunk meg, a jó egészségünk nem várja meg, amíg meg lesz az előléptetés… Hogy aztán majd végre rendesen foglalkozzunk velük, ha az anyagiak már rendben vannak.

Tipikus példája ennek az utazás utáni esztelen sóvárgás: aki keveset utazik, azt gondolhatja, minden álma teljesülne, ha eljutna ide vagy oda. Nem csoda, hogy rengetegen vesznek fel hitelt, hogy utazzanak.

Forrás: Bank360.hu

Aki sokat utazik, rájön, mindenhol önmagával kell rendben lennie, és akkor bárhol is van, jól érzi magát. Rendkívül keveset számít összességében, hogy hol vagyunk, ha ki tudunk kapcsolni, és élvezni tudjuk az életet. Ehhez egy orfűi nyaralás ugyanúgy tökéletes.

Mégis, ezektől a dolgoktól sokan azt várják, hogy ezáltal értékesebbé, vagy boldogabbá válnak. De ez csak a fejükben létezik.

Építed a várat, mások meg utálnak érte…

Te szívesen mész olyan társaságba, ahol mások a sikerükkel kérkednek, miközben te alárendeltnek érzed magad? Vagy szívesen beszélgetsz olyannal, aki a saját sikereiről beszél, miközben föléd helyezi magát? Gondolom nem…

A helyzet az, hogy építgetjük gondolatban a saját kis várunkat, miközben senki mást nem érdekel igazából, sőt. Megvesszük a drága autót, hogy a szomszéd is láthassa, de találd ki, kit fog nagyon útálni a szomszéd, amiért megint jobb autót vett, mint ami neki van? Kit fognak a háta mögött unszimpatikusnak találni egy társaságban?

„Senki sem szereti az önelégült, mindent tudó embereket – olyan barátokat, rokonokat vagy munkatársakat, akik úgy vélik, tudásuk és meggyőződésük jobb, mint másoké.” – olvasható a Michigan egyetem egyik tanulmányában.

Ha valaki egyértelműen felülkerekedik rajtunk – legyen szó akár vitáról, akár versenyről – akkor annak nyilván nem örülünk. Erre mondja Dale Carnegie, hogy minden vitát megnyersz, amit el sem kezdesz. És minden más esetben veszítesz: akkor is, ha igazad van, mert a másik fél vesztesnek érzi magát.

Valójában mindenki készül a maga kis történetével, miközben mások is rettegnek attól, hogy felül kell majd múlniuk másokat. Ha igazán ki akarsz tűnni, akkor nem a versengéssel fogsz, hanem mások támogatásával, az aktív, értő figyelemmel, amit irántuk tanúsítasz.

Nem lenyomni kell a másikat, hanem felemelni! – Ezzel vívhatod ki hosszútávon mások tiszteletét és megbecsülését!

Ráadásul tudat alatt visszafogod magad…

Egy másik gond azzal, ha mindig te akarsz a legjobb lenni, hogy szabotálod magadat a megfelelő társaságokba való bekerülésben. Mivel ki akarsz tűnni, ezért olyanok társaságában fogod jól érezni magadat, ahol te vagy a legjobb. Márpedig ez azt vonja maga után, hogy nálad kevésbé sikeres emberekkel fogod körbevenni magad. És tudjuk jól, hogy a környezetünk, főleg a szűk környezetünk, rendkívül erős befolyással van ránk.

A legjobban akkor járnál, ha nálad okosabb, sikeresebb, bölcsebb emberekkel töltenéd az időd, mert ők húznának előre. De az egód nem engedi ezt, hiszen az azt is jelentené, hogy együtt kell élned azzal, hogy a barátaid sikeresebbek nálad. Ezt akkor fogod tudni könnyedén áthidalni, ha egyszerűen abbahagyod a hasonlítgatást, és elfogadod őket, és magadat is olyannak, amilyen.

És egyébként is…

Ha a külsőségekre fogadsz, kockáztatsz

Mindenki valósága, mindenki világa más és más. Én szeretem azt gondolni, hogy mindenki a saját tudásához mérten a legjobbat próbálja meg kihozni az életéből. Így valójában senkit nem hibáztathatunk, ha számunkra nem megfelelően viselkedik. Neki lehetnek más elképzelései, vagy elképzelhető, hogy más információi vannak, így az ő valósága is más.

De mindenkinek két világa van: egy külső, és egy belső. A külső világ, a külső körülmények függvénye, melyekre csekély ráhatásunk van. Nem tudjuk, hogy holnap kitör-e a harmadik világháború, vagy agyon nem üt egy ablakon, pusztán játékból kihajított sörösüveg.

A belső világunkban viszont teljes kontrollunk lehet. Csak lehet, mert ehhez gyakorolni kell és fejlődni. Ugyanis számos érzés, gondolat kavarog bennünk folyamatosan, és aki nem tanulta meg ezeket irányítani, gyakran felül ezekre a gondolatokra, nem is vitatva azok mibenlétét. Az érzelmeink gyakran elragadnak, utólag visszanézve pedig túl sokszor viselkedünk irracionálisan.

Ha az önértékelésed, a boldogságod a külső világtól függ, akkor egy rendkívül ingadozó életet fogsz megélni érzelmileg. Amikor jól mennek a dolgok örülsz, amikor rosszul, akkor nem. Ha sikerül a projekt imádod magad, amikor kudarcot vallasz, szinte depressziós vagy.

Ha az életed egyetlen értelme az utazás, a pénz, az autód, a céged, akkor bármi is történjen ezekkel, vagy bármi is fenyegesse ezeket (ami elég gyakori), ideges leszel, és támadásba lendülsz. Harag, düh, agresszió: ez mind a belső félelmeidből táplálkozik.

A másik lehetőség, hogy nem foglalkozol annyit a külső környezettel, és elfogadod, hogy a jövő tartogat meglepetéseket. Ezek vagy szolgálni fognak téged, vagy újabb leckéket tanítanak majd, de mivel a belső világod nem függ ezektől, így nem kell félned sem tőlük.

A külső környezet ingadozása, és annak hatása a kedvedre attól függően, hogy a belső vagy külső céljaid vannak-e fókuszban

Ez egyfajta elengedése a dolgoknak. Megbékélés magaddal és a helyzeteddel. Vishen Lakhiani könyvében azt írja, hogy a számos sikeres emberben, akivel dolga volt, ez volt az egyik közös: egyszerűen bíztak a jövőben és bíztak magukban, hogy sikeresek tudnak lenni a céljaikat illetően. Ha a belső békéd megvan, akkor kevésbé hat rád a környezet, és könnyebben veszed az akadályokat.

A belső világodban is számos lehetőség lakozik, mert mint ember, mint személyiség, tudsz fejlődni. Ebben korlátlan potenciálod van, és ugyanúgy meg lehet határozni célokat, mint egy karrier esetén. Arról nem is beszélve, hogy ez elég erősen támogatja majd a karriered is.

Ezeket nevezzük belső céloknak…

A belső célok, a saját magunkból táplálkozó, külső környezettől nem függő célok, melyeket akkor is képes vagy elérni, ha minden más összeesküszik ellened. Ilyen cél lehet például, hogy szeretettel veszed körül magad, folyamatosan tanulsz, vagy értéket adsz másoknak. Ezt akkor is megteheted, ha hajléktalanként élsz, mert akkor is tudsz értéket adni és tanulni.

Ha ez a célod, akkor máris nem kell azon aggódnod, hogy mi lesz, ha nem leszel kész a projekttel. Nem lesz semmi: tanulsz belőle. Ehhez szerintem egy magas szintű önismeret, önbizalom, és tudatosság szükséges. A külső környezet folyamatosan diktálni akarja, mi a jó, mi a rossz, és mindig mér bennünket. Mindig megvannak a célok, a normák, amiket a társadaom akar ránk aggatni. Ezeknek könnyű bedőlni, és menni a tömeggel. De a tömeg egyáltalán nem él kiváló életet!

Ezért szükséges egy olyan nézőpont, ahol kellő súllyal tudjuk ezeket értékelni, és a belső világunkban hozott célokhoz viszonyítani.

Ha az önmagad fejlesztése a célod, és a személyiségeddel akarsz kitűnni, akkor azt soha nem fogják tudni elvenni tőled. Ha szeretet, megértés, bölcsesség árad belőled, akkor másokat nem érdekli majd, mennyi pénzed van, keresni fogják a társaságodat. Ezek az igazán értékes dolgok, melyekre ritkán határozunk meg mérhető célokat, pedig ez is lehetséges…

Egy jó példa mérhető belső célra

Túl kevesen jöttek még rá, hogy lehetőségük van a személyiségüket fejleszteni. Pedig akkor is ez a legjobb tanácsom, ha a karrieredben akarsz fejlődni, ugyanis minden magadba és a szokásaidba fektetett energia busásan megtérül majd. Ez a legjobb befektetés.

Senki nem tökéletes, és nem is kell azzá válni. Fogadd el magad úgy, ahogy vagy, de azt tudnod kell, hogy nagyon sokat lehet fejlődni, ami a személyiségedet illeti. A berögzült, régi szokásaink rabjai vagyunk, melyeket szüleinktől és a társadalomtól megtanultunk, és sosem vettük a fáradságot, hogy dolgozzunk ezeken. A „dolgozás” alatt azt értem, hogy olyan keményen foglalkozzunk a személyiségünk fejlesztésével, mint a karrierünkkel: mindennél előrébb helyezzük.

Mondok egy saját példát: számomra is fontos az üzlet. Ez amolyan hobbi lett nekem, mint amikor valaki imád barkácsolni, és naphosszat a szerszámai társaságában van. Viszont észrevettem, hogy túl nagy hangsúlyt kezd kapni az anyagi része a dolognak, és elkezdtem külső dolgokra fókuszálni. Abból jöttem rá, hogy elkezdett frusztrálni, ha problémák merültek fel, vagy sok negatív visszajelzést kaptam.

Márpedig én elhatároztam, hogy nyugodt ember akarok lenni. Olyan, aki nem aggódik, és főleg nem aggódik a pénze, vagy az üzlete miatt. Ezért elhatároztam, hogy elkezdtem mérni az ezzel kapcsolatos érzelmeimet, gondolataimat. (Amit mérünk, az automatikusan javulni kezd, lásd: kiadások vezetése)

Különböző technikákat, és gyakorlatokat építettem a napi rutinomban, amikor emlékeztetem magamat a nyugodtságra, és arra, hogy számomra ez fontosabb, mint bármi, ami az üzletemmel kapcsolatos. Márpedig, ha a nyugodtságom, tehát a személyiségem következő lépcsőfoka fontosabb, mint az üzlet, akkor egy hír sem lehet olyan fontos, amin megérje felhúzni magamat.

Elkezdtem vezetni, milyen gyakran jönnek negatív gondolatok ezzel kapcsolatosan, és megtanultam kezelni őket. A reggeli rutinom része lett, hogy a belső céljaimra fókuszálok, és ezt megismétlem még egyszer a délután folyamán. A célomat több embernek is elmeséltem, és kértem, hogy kérjenek számon.

Idővel bizonyos gondolatok megszűntek, egyes helyzeteket nyugodtabban tudtam kezelni, és ezáltal másként viselkedek. Megváltozott a személyiségem, és minőségibb életet élek. Pedig a külső környezetemben semmi nem változott. Egyszerűen csak megadtam a belső békémnek azt a fontosságot, amit megérdemel.

Ez nem könnyű! És még mindig sok fejlődési lehetőség van előttem! De dolgozom rajta, és minden külső negatív dolog, csak egy újabb lehetőség, hogy bizonyítsak magamnak, ismét fejlődtem! – Remélem, látod a szemléletbeli különbséget a többséghez képest.

Hogyan fejezd be a hasonlítgatást?

Egyrészről a fenti gondolatokat érdemes szerintem időről időre tudatosítani magadban. Az egyik célom ezzel a cikkel, hogy újra és újra elolvasva, én is emlékeztessem magamat ezekre az elvekre. Mert elolvasni, egyetérteni könnyű, de a gyakorlatba való átültetés már sokkal kevésbé.

Másrészről, tisztázni kell, hogy a külső dolgokban történő hasonlítgatáson másokkal teljesen irracionális. Vegyünk két embert: egyikük sikeres ügyvéd, míg a másik egy kávézóban pultos. Ki a sikeresebb?

Ez ugye attól függ, miként definiáljuk a sikert. Ha csak pénzben és társadalmi státuszban nézzük, akkor alighanem az ügyvéd. De ha a magunkhoz viszonyított fejlődésben, akkor már koránt sem biztos.

Lehet, az ügyvédnek kikövezett útja volt a legjobb egyetemre, mert szülei megfizették neki, és soha nem kellett igazán küzdenie. A magántanároknak köszönhetően nem volt kérdés, hogy mindig jeles volt az iskolában, és az ösztöndíj sem kellett, hogy fizetni tudja a képzést.

A kávézóban dolgozó lány ezzel szemben árván nőtt fel, olyan társaságban, ahol az agresszivitás és a bűnözés volt a követendő példa. Ennek ellenére sikeresen leérettségizett, miután két éven keresztül javította a jegyeit, napi 10 órás munka mellett, hogy felhozza magát. Végül egy OKJ-s képzést is elvégzett, és most az egyetemi tandíjra gyűjt, miközben beteg testvérét ápolja.

Ugyan, hogyan lehetne ezt a két embert összehasonlítani pusztán a karrierjükben elért sikereik alapján? Miért lenne bármelyikük is jobb a másiknál, hiszen teljesen más a két életút.

Nem tudjuk eldönteni, ki a jobb és nem is kell. Nincs jogunk senkit megítélni, vagy mércéhez állítani a SAJÁT szempontjaink alapján.

Olyan, mintha egy almát hasonlítanánk egy biciklihez, és a biciklit hozzuk ki győztesként, mert annak nagyobb a súlya. Lehet, 5 év múlva a lány megírja élete első könyvét, és tízszer annyit fog keresni, mint az ügyvéd. De nem ez fog számítani, hanem az, hogy honnan hová jutott el, és kivé vált az út során.

Egyedül magadat van értelme mérned, és egyvalakihez viszonyítva: saját magadhoz. Legyen szó akár külső, akár belső fejlődésről, mindig a te múltbeli éned legyen a mérce. Bár nem javaslom, hogy túl nagy hangsúlyt fektess a külső célokra – legalább is, ami az önértékelésedet illeti – de ott is inkább magadhoz képest érdemes mérlegelni.

Mindig lesz, aki sikeresebb, vagy többet keres. Hidd el, ha kétszer ennyit keresnél, akkor azokhoz viszonyítanád magad, akik háromszor ennyit keresnek. (Változik a hasonlítási célpont) Ha tehát szokásod a másokhoz való hasonlítgatás, akkor ez mindaddig fennáll majd, amíg le nem számolsz vele. A tünet kezelésével (több fizetés) nem oldható meg véglegesen.

Tedd a helyére a várat: fel a dombra

Ahogy a cikk elején írtam, én ezt a sztorit, amit magunkról gyártunk, mint egy várat képzeltem el. Ez a munkánk, az életünk, amit kifelé mutatni akarunk. Sok esetben ez a sikereinket, elért (anyagi) eredményeinket jelenti, főként a karrierünkkel és a pénzzel kapcsolatosan, de van, akinek a külső megjelenésében nyilvánul ez meg. (Ha valaki a kinézetére építi a várát, az hosszútávon nem a legjobb stratégia.)

Jó gondosan felépítjük, hogy mások a legszebb pompájában tündökölve láthassák. De be már nem engedjük őket, mert kiderülne, üres a kamra, és a lakók fele is elköltözött.

Egy képpel emlékeztetem magamat, amikor előjönnek a gondolatok ezzel kapcsolatban. Ha érzem, hogy félig-meddig tudat alatt építgetem a váramat, a következő kép ugrik be:

Nekem ez a kép azt jelenti, hogy a helyére teszem a dolgokat: oda ahová valók. A váram az életem egy kis része, melyet imádok építgetni, de a váram nem maga az életem, és nem én vagyok. Az életem sokkal színesebb, és sokkal többről szól, mint pusztán a váramról, és ennek megfelelően engedem csak hatni az érzelmeimre. Ennek megfelelően adok neki hangsúlyt, amikor másokkal beszélek, és nem megyek bele olyan beszélgetésekbe, amikor a várainkat hasonlítgatjuk.

Egy vár, az csak egy vár. Egy cég, vagy egy karrier sem több, mint ami. A külsőd sem a teljes éned. Akik ezek alapján ítélnek meg, azokkal szimplán kár foglalkoznod. Az igazán fontos dolgok nem a várban vannak, hanem körülöttünk, amit észre kell venni, ha teljes életet akarunk élni.

A tudatos élet számomra azt jelenti, hogy az életünk minden területén igyekszünk fejlődni és többet kihozni magunkból. Ha valaki mindent a munkájára, vagy a külső céljaira tesz fel, akkor elhanyagolja az életének más, fontos területeit. Gyakran pedig pont azokon a területeken tudunk a legnagyobbat fejlődni, amiket eddig elhanyagoltunk.

Ehhez érdemes lehet megnézned ezt az ábrát, ami az életünk területeit mutatja be:

Forrás: Stephen R. Covey, The 7 Habits of Highly Effective People

Ha ezek közül bármelyik is az életed középpontjában van most, akkor alighanem nem optimálisan osztod be az erőforrásaidat. A középpontban a te belső, valódi értékeid legyenek. Az életed területei pedig támogassanak téged, ne pedig felőröljenek.

Amikor másokkal beszélgetsz, akkor a közös értékekben keresd a hasonlóságot, és ne a külsőségekben. Ha a munkádról kérdeznek, ne a fizetésedről beszélj, hanem a hivatásodról, ahogyan másoknak segítesz.

Összefoglalás

Szerintem a pénzügyi szabadság elérésében a legfontosabb kérdés, hogy miként tekintesz magadra és a téged körülvevő tárgyakra. Ha az önértékelésedet, az önmegvalósításodat másokhoz viszonyítva határozod meg, ha a külsőségekben keresed a békét, akkor nagyon, nagyon nehéz dolgod lesz.

Ha sikerül elsajátítanod egy olyan nézőpontot, ahol hiszel a jövőben, hiszel magadban és képes vagy békében lenni saját magaddal, akkor alighanem előbb-utóbb a teljes szabadság lesz a jutalmad. A pénz egy eszköz, mely segít, hogy megvalósíthassuk azokat a dolgokat, amiket szeretnénk. De a pénz nem mérőfoka az emberi értékünknek, és nem lehet megfelelő összehasonlítási alap. Minél kevésbé függsz majd a pénztől, annál könnyebb lesz irányítani azt. Akiket a pénz motivál, őket a pénz irányítja, és tetteik nem a belső értékeik irányába mutatnak.

Ha a pénzt, vagy bármi mást az életed középpontjába helyezve, mindent e köré építesz, az életed szépen lassan eltorzul, és a többi terület fogja kárát látni. Ha van olyan, ami most nagyon hangsúlyos az életedben, akkor gondolkodj el rajta, miért van ez.

Végül pedig: ne ítélj meg másokat, ne bíráskodj, ne mérj másokat a saját mércéddel, mert mindenki a saját tudása és helyzete szerint a legjobbat próbálja kihozni az életéből. Nincs jogod ezt bírálni.

Neked volt olyan terület, ami túl nagy hangsúlyt kapott korábban, és sikerült változtatnod ezen? Hogyan csináltad? Milyen érdekes történetet, vagy tanulságot tudnál megosztani? Írd meg kommentben!