Mint bizonyára tudjátok, hiszek az élethosszig tartó tanulásban…

Sajnos „későn érő gyerek” voltam, viszont annál nagyobb elánnal vetettem bele magamat a vállalkozásba és önfejlesztésbe később.

Alighanem ennek köszönhetem, hogy 29 éves korom óta már csak azzal foglalkozom, amivel szeretnék.

Nincs nyomás, nincs főnököm, és közben megtanultam megbírkózni a saját belső félelmeimmel is. Megtanultam felelősséget vállalni a gondolataimért, érzéseimért, körülményeimért, és ezáltal megteremteni azt az életet, ami számomra megfelelő.

Mindig van ugyanakkor mit tanulni, és az egyik legjobb cél szerintem, ha folyamatosan fejlődni szeretnél. Nem mások miatt, csak magad miatt.

Ebben a célban ugyanis nem játszik szerepet a környezeted, ettől a célodtól sosem tud megfosztani az élet. Bármi történjék is veled, mindig lesz lehetőséged tanulni valamit.

Tanulni, pedig anyagilag is megéri: ebben a videóban bemutatok 5 készséget, ami alighanem szükséges, ha sok pénzt szeretnél…

 (Szeretnél értesítést kapni az új videókról a Youtube-on? Klikk ide, és iratkozz fel a Youtube csatornámra!)

A tanuláshoz pedig óriási segítséged lehet a Tudástár Klub, ami Magyarország egyik legnagyobb önfejlesztő közössége, ahol közel 100 világszínvonalú tananyag érhető el a tagoknak.

Ebben a cikkben szeretnék mutatni 6 dolgot, ami miatt javaslom, hogy te is csatlakozz a Tudástár Klubhoz

1. Tananyagok és hanganyagok könyvek alapján

Érték: 315.000 Ft

Vannak könyvek, amik megváltoztatják az életünket. Kutatások, nézőpontok, amik villámként csapnak le ránk, és miután megismertük, nem tudjuk más szemmel nézni a világot. Megváltozunk emberként, vezetőként, vállalkozóként. Egy újabb szintre lépünk a fejlődésünkben.

A Tudástár Klub azon könyvek gyűjteménye, amelyek ilyen változást képesek elérni. Ezeket a könyveket nem csak „lerövidítve”, hanem érthető formában, magyar nyelven, sallangmentesen ismerheted meg.

Több mint 60 önfejlesztő és üzleti könyv közül választhatsz, külön jelölve, melyiket olvastad már:

Tudástár Klub könyvek

Saját tapasztalatokkal, magyar piacra átültetve kapod meg, magyar nyelven a világ leghíresebb mentorainak felfedezéseit. Egy-egy ilyen mentornak nem ritka, hogy cégek dollár milliókat fizetnek ki, hogy oktassák a vezetőket, vagy alkalmazottakat. Te viszont szinte ingyen hozzáférsz.

Ráadásul ezeket hanganyagként is megkapod, és akár utazás közben is meg tudod hallgatni. Le tudod tölteni, így telefonon akár vezetés közben, offline is hallgathatod. Sőt, ha gyorsan szeretsz tanulni, akkor akár gyorsíthatsz is a lejátszási sebességen:

tudástár klub hang

Számos könyv van a Tudástár Klubban, amit ki tudnék emelni, melyek nagy hatással voltak rám. Mondhatni, szinte mindent ezekből a könyvekből tanultam.

Ott van például Shawn Achor, a Boldogság Haszna, ami számomra szemfelnyitó volt. A könyv hatására lettem az a pozitív, derülátó, vállalkozó kedvű ember, akinek ma gondolom magam.

Ezért is mondom, hogy egyetlen könyv is elég lehet, hogy óriási fejlődésen menj keresztül.

Ha érdekel, milyen könyveket érsz a Tudástár Klubban, klikk ide és nézd meg! (A könyveknél klikk a „Több mutatása” gombra!)

2. Mesterkurzusok: a szakmai tudásért

Érték: 640.000 Ft

A pénzügyi pályafutásom során nagyon sok ember pénzügyeibe láttam bele. Látom, hogy a legtöbben nem azzal küzdenek, hogy mibe fektessék be a havi félmillió forintot, hanem azzal, hogy miként keressenek egyáltalán ennyit. Sokan egyszerűen rossz szakmában helyezkedtek el évekkel korábban, és nem tudják, hogyan kerülhetnének ki belőle.

Közben számos ismerősöm gondolt egyet, kitanulta az online marketing, vagy a weboldalkészítés csínját-bínját, felmondott a munkahelyén, és ma már simán félretesz havi félmillió forintot.

A mesterkurzusok lényege, hogy jól fizető szakmákba nyújtanak betekintést. Olyan szintig tudsz eljutni velük, hogy abból már vígan meg tudsz élni, ha beleteszed a munkát. Ahogy gyakorolsz, természetesen egyre jobb leszel, és senki nem lesz 2 nap alatt profi weboldalkészítő. De a tananyagban minden benne van, ami ahhoz kell, hogy profi weboldalakat készíts, és elindítsd a karriered.

Példa két Tudástár Klub Mesterkurzusra, amikkel idővel milliós fizetéseket lehet keresni:

tudástár klub mesterkurzus

Ugyanez igaz egy szövegíróra. Tudtad, hogy egy olyan oldal szövegének megírása, mint a Tudástár Klub, nagyjából 150-200 ezer forint? Ha csak hetente ír meg egy szövegíró egyetlen oldalt, akkor is közel egymillió forintot keresett. Óriási lehetőséget hagysz ki, ha nem fejleszted magad szakmailag!

Nézd meg, milyen mesterkurzusokat érsz el a Klubban!

3. Tréningek: készségek, amik szükségesek

Érték: 150.000 Ft

Vannak olyan készségek, amikre mindenkinek szüksége van. Ezek az úgynevezett Soft skillek, puha készségek. Hiába jó valaki szakmailag, az ma már nem minden, sőt. Kutatások szerint a cégek egyre inkább a szoft készségeket keresik, amik többek között: a kommunikáció, problémamegoldás, vezetői készségek, érzelmi intelligencia, önállóság, stb.

Milyen készségeket keresnek a cégek?

Forrás: Profession.hu / International Business School

Ezek mind tanulhatók. És ezekről kell is tanulni! Biztosan te is tudnál mondani olyan vezetőt, aki ezen készségek híján van jelenleg. Ez egy szomorú dolog, és biztosan megérted, mennyivel jobban tudná vezetni a csapatot, ha meglenne hozzá a szükséges empátiája.

Ezért van az, hogy a szakmailag is elismert, és érzelmileg is intelligens vezetők jóval többet keresnek.

De nem csak a pénz miatt szükségesek ezek a készségek. Egyszerűen a boldogságunk miatt: megtanulhatsz pozitívabban gondolkodni, megtanulhatod jobban kezelni a stresszt, okosabban építeni a párkapcsolatod, vagy jobb szokásokat alakíthatsz ki.

Néhány példa a Tudástár Klubban elérhető tréningekre

tréning tudástár klub

Ez mind tanulható, ahogy az üzleti tervezés is, vagy a nyugdíjad okos felépítése. És ezekről az életbevágó kérdésekről tudhatsz meg 1-1,5 órában többet az egyes tréningekkel.

Nézd meg, milyen tréningeket érhetsz el a Tudástár Klubban!

4. Előadással egybekötött Klubtalálkozó!

Érték: 120.000 Ft / év

Számos kutatás bebizonyította már, hogy a sikerünkhöz és a boldogságunkhoz is elengedhetetlen a megfelelő társaság. Szociális lények vagyunk, és fontos, kik vesznek körül.

Ha minden nap olyanokkal vagy együtt, akik az életüket is elunták már a munkahelyükön, vagy folyamatosan csak panaszkodnak, akkor könnyen magukkal ránthatnak. Ezért kell, hogy legyen egy közösséged, egy táborod… EGY KLUBOD, akihez tartozni tudsz, és akik felfelé húznak.

Életkép a Tudástár Klubtalálkozóról

Ők lesznek, akik mosolyt csalnak az arcodra, ha elveszítetted a reményt. Ők fognak ötletet adni, amikor tanácstalan vagy. És ők fogják feltenni a megfelelő kérdéseket, mielőtt még rossz irányba indulnál!

Fontos a közösség. Ezért minden hónapban rendezünk egy találkozót, melyre már több százan szoktak eljönni. Ezek általában személyes találkozók, ahol a Klubtagok vendégeink egy kis ételre, italra, és egy hazai szakértő remek előadására. Az előadásról természetesen videó felvétel is készül, így aki nem tud ott lenni, ő is élvezheti az előadást otthonról.

Nézd meg, milyen előadók fordulnak meg a Klubtalálkozón!

5. Tudástár Klub zárt csoport

Érték: 30.000 Ft / év

Számos üzleti zárt csoportot találni, sok közülük teljesen inaktív, mások túlságosan szakmaiak, vagy éppen az ellenkezője. A Tudástár Klub zárt csoportban azok az emberek lesznek, akik hasonlóan gondolkodnak, mint te, és ugyanazokat a tananyagokat tanulják, mint te.

Minden héten gondoskodunk róla, hogy a csoportban legyen aktivitás, és lehetőségetek legyen egymástól tanulni, egymástól inspirációt gyűjteni.

Minta: segítség egy vállalkozás weboldalának fejlesztésében

A havi klubtalálkozókon kezet foghattok, de egész hónapban számíthattok egymás támogatására. Akár az új honlapod készült el, akár egy új üzleti terved van, szívesen látjuk a kérdéseidet, és szívesen adunk építő jellegű kritikát.

Más üzleti csoportokban csak ezért több tízezer forintot számolnak fel, nálunk ez is ingyenesen jár a Tudástár Klubtagsághoz.

6. Online KarrierÉPÍTŐ Workshop (6 alkalom)

Érték: 90.000 Ft

A fenti tananyagok megadják mindazt a tudást, amire szükséged van, akár vállalkozni szeretnél, akár egy jól fizető karriert akarsz felépíteni. Ha végigcsinálod a tananyagokat, és az üzleti kurzusok alapján dolgozol, megállíthatatlan leszel.

Egyetlen dolog kellhet még: valaki, aki fogja a kezed, aki felteszi a megfelelő kérdéseket, és aki segít az úton maradni akkor is, ha nehéz.

Ehhez jött létre a Tudástár Klub legújabb szolgáltatása, ami a rendszeres online Workshop.

Ezt a workshopot kifejezetten azoknak ajánlom, akik szeretnének gyakorlati segítséget kapni abban, hogy gyorsabban váltsanak karriert, vagy elindítsák végre azt a vállalkozást, amiről mindig is álmodtak.

Mivel ma már nincs olyan vállalkozás, ami ne jelenne meg online, ezért minden vállalkozónak hasznos, akkor is, ha alapvetően offline üzletben gondolkodik.

Összefoglalás: Tudástár Klub

Ez közel másfél millió forintnyi érték, amit most egyetlen könyv áráért el tudsz érni. 

A tanulásodat segíti továbbá:

  • Játékosítás modul, amivel játék a tanulás
  • Küldetések, amikkel előre megszabott tanulási úton haladhatsz
  • Könnyen kezelhető felület, offline elérhető hanganyagok, és sok más!

Remélem, látod, mekkora értéket kapsz.

A jelenlegi gazdasági időkben kifejezetten fontos, hogy hatékonyan használjuk fel az erőforrásainkat, és a pénzünket is. Ugyanakkor ez az időszak azoknak fog kedvezni, akik fejlődnek, és újult erőre tudnak kapni.

Éppen ezért a legjobb, amit magadért tehetsz, ha tanulsz: erre pedig a legjobb lehetőséged szerintem a Tudástár Klub.

A Klub egy zárt közösség, aminek a kapuja csak időnként nyílik meg. Ha szeretnél tag lenni a következő nyitásnál, akkor iratkozz fel a várólistára most!