Családalapításban gondolkodsz, vagy már van is gyermeked? Amennyibben igen, mindenképp érdemes tisztában lenned azzal, hogy milyen családi támogatások léteznek ma Magyarországon. Tudd meg, hogy mire vagy jogosult, és hozz ki többet a pénzügyeidből!

Az elmúlt években egyre több olyan változást hozott Magyarország Kormánya, melyek a gyermekvállalási kedvet szeretnék ösztönözni itthon. Ez nem véletlen, ugyanis, ha nem születik elég gyermek, egyre kevesebb lesz az adófizető, ami pedig majd azt eredményezi, hogy hatalmas problémák lesznek a nyugdíjrendszerrel.

Most pedig nézzük meg részletesen, hogy milyen családi támogatások lehetnek segítségedre.

Családi támogatások: a családi pótlék

Az egyik legismertebb családi támogatás jelenleg Magyarországon. Két ellátást is magába foglal, melyek a nevelési ellátás, és az iskoláztatási támogatás. A nevelési ellátást a még nem tanköteles, az iskoláztatási támogatást a tanköteles, és a már nem tanköteles, de még középfokú oktatási intézményben tanulmányokat folytató gyermekek után lehet kapni.

A felsőfokú tanulmányokat folytató gyermekre már nem jár a családi pótlék, amelyet minden esetben igényelni kell. Ezt megteheted a lakóhelyed szerinti illetékes Kormányablaknál, de akár a munkahelyeden is tudnak ebben segíteni. Ehhez a megfelelő formanyomtatványt kell kitölteni, illetve ha tartósan beteg, súlyosan fogyatékos gyermeked van, akkor szakorvosi igazolásra is szükséged lesz.

A családi pótlékot megigényelni a vér szerinti szülő, nevelőszülő, szülő élettársa, gyám, örökbe fogadó szülő, ideiglenes felügyeletet gyakorló szülő tudja. A pénzt kérheted akár postára is, de célszerűbb egyenesen a bankszámládra, hiszen így nem kell külön elmenned érte, ráadásul így már az adott hónap második munkanapján már meg is fogod kapni azt.

Sajnos a családi pótlék összege már 2008 óta változatlan így még mindig a következő támogatási összegekkel tudsz számolni:

családi támogatások

Tehát, ez az a támogatás, amely alanyi jogon, minden magyar állampolgárságú szülőnek jár. Érdemes arra odafigyelned, hogy ha egyik gyermeked ugyan már egyetemre jár, de még van nála fiatalabb gyermeked, akkor igényelheted a kétgyermekesek után járó 13.300 forintot a kisebbik gyermeked után.

Családi támogatások: a babaváró támogatás

Egy igen új támogatási forma, mely már most nagy népszerűségnek örvend, és valószínűleg csak még többen fognak élni vele. Ez nem véletlen, hiszen itt egy nagy összeget, 10 millió forintos kamatmentes, szabad felhasználású kölcsönt lehet kapni minden egyes házaspárnak, ahol a feleség 18 és 40 év közötti, és legalább egyikük 3 év biztosítási jogviszonnyal rendelkezik.

A jelenlegi szabályok szerint 2019. július 1-je és 2022. december 31-e között lehet igényelni. A hitel futamideje 20 év, amit legfeljebb havi 50.000 forinttal kell törleszteni. Pozitívum, hogy ha a családban 5 éven belül legalább egy gyermek születik, akkor három évig felfüggeszthető a törlesztőrészletek fizetése, és a kamatmentesség egészen a futamidő végéig megmarad.

Egy második gyermek születése esetén újabb három évre szünetel a törlesztés, és a tartozás 30%át is elengedi az állam. A harmadik gyermek esetén pedig a teljes fennmaradó tartozást elengedik számodra, így nem kell többé a havi törlesztést fizetned.

Úgy gondolom ez elég kedvező feltétel, hiszen ha a házaspár úgy veszi fel a támogatást, hogy már útban van a baba, és megérkezik három éven belül a második gyermek, majd újabb három éven belül a harmadik, akkor úgy lehet 10 millió forintot megkapni, hogy egyetlen egyszer sem kellett ezért a pénzért törlesztőrészletet fizetni.

Ennél a támogatásnál nem számít, hogy melyik félnek, hanyadik házassága lesz, amennyiben nincs még gyermek a családban. Abban az esetben viszont, ha van, akkor legalább az egyik félnek ennek kell lennie az első házasságának.

Babaváró támogatás további feltételei

Természetesen azok is igényelhetik a támogatást, akik örök befogadnának egy gyermeket, de itt is csak a hitelkérelem benyújtását követően örökbefogadott gyermek számít bele a kedvező feltételekbe. A kölcsönkérelmet a legtöbb banknál be tudod nyújtani, és viszonylag gyorsan, akár néhány munkanap alatt is hozzájuthatsz a hitelhez.

Ez annak is köszönhető, hogy a Magyar Állam vállal kezességet a hitel iránt, illetve kevésbé számít a jövedelem nagysága. A 10 millió forintos összeg csak a maximum, több olyan esetről is hallottam, ahol megigényelték a maximális összeget, de annál néhány millió forintnál kevesebbet kaptak meg, mivel a bank a jövedelmi helyzetük alapján kockázatosnak ítélte meg a maximális összeget.

A kölcsön összege után a központi költségvetés részére kezességvállalási díjat kell megfizetned. Ez a fennálló tartozásod 0,5%-a, ami a hitelintézetnek teljesítendő havi törlesztőrészleted összegét növeli. Ezt minden évben a bankod fogja neked kiszámolni január 31-ig. 10 millió forint esetén ez 50.000 forintot jelent, tehát havi 4.166 forint törlesztőrészlet növekedést.

Számolnod kell azzal is, hogy ha nem teljesül a vállalásotok, és nem születik meg a gyermeketek öt éven belül, akkor a kamattámogatást vissza kell fizetni egyösszegben, illetve piaci kamatozásúra vált a fennmaradó tőkerész.

Összességében szerintem egy nagyon jó támogatásról van szó, viszont biztos vagyok benne, hogy olyan személyek is fel fogják ezt venni, akiknek nem feltétlen lenne érdemes. Azt tanácsolom, hogy csak akkor vegyétek fel, amikor már úton van a baba, hogy biztosra menjetek a kedvező feltételek megkapásában.

Családi támogatások: a gyermekgondozási családtámogatások

Ezek a támogatások is igen erőteljesen benne vannak a köztudatban. Van, ami nem nagyon változott az elmúlt években, de van újdonság is köztük. Most megtudhatod, hogy melyik népszerű rövidítés, mit is jelent.

Csecsemőgondozási díj (CSED)

CSED-re az a hölgy jogosult, aki a születést megelőző két éven belül legalább 365 napon keresztül biztosított volt. A szülési szabadság időszakára jár, tehát 168 naptári napra. A 365 napos biztosítási időszaknak nem kell egybefüggőnek lennie, és például beleszámítják a középfokú, vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán egy évnél hosszabb ideje folytatott tanulmányok idejéből 180 napot.

A CSED kiszámításakor visszaszámolnak három hónapot ahhoz a naphoz képest, amikortól igénybe vennéd a támogatást. Majd ezt követően a három hónappal korábbi naphoz képest visszaszámolt 180 naptári jövedelmedet veszik figyelembe. Majd ennek a jövedelemnek veszik a 70%-át. Ez a jövedelem SZJA köteles, de egészségbiztosítási, vagy nyugdíjjárulékot nem kell fizetned. Itt te is ki tudod számolni könnyedén, hogy mekkora összegre számíthatsz.

Gyermekgondozási díj (GYED)

A GYED-et a CSED folyósítási idejének lejératát követően kaphatod, amely a gyermeked kétéves koráig jár. Amennyiben ikreid vannak, akkor hároméves korukig fogod kapni. Ez az ellátás is biztosítási jogviszonyhoz, illetve felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatói jogviszonyához kötött.

A GYED összege a naptári napi alap 70%-a, de maximálisan a mindenkori minimálbér kétszeresének 70%-a lehet. Ez az összeg 2019-ben 208.600 forint. Újdonság a diplomás GYED, amely a gyermek egyéves koráig jár, és amely mellett akár már a folyósítás 169. napjától akár dolgozni is lehet.

Az összege alapképzésben részt vett hallgatók esetén a minimálbér 70%-a, ami 2019-ben 104.300 forint, míg a mesterképzésben részt vett hallgatóknál a garantált bérminimum 70%-a, ami 2019-ben 136.500  forint.

Gyermekgondozást segítő ellátás (GYES)

A GYES összege 2019-ben 28.500 forint gyermekenként. Az anyuka már nyugodtan dolgozhat normál munkaidőben a GYES ellátás alatt is, és akár az apuka is megigényelheti. A gyermek harmadik életévének betöltéséig illeti meg a szülőket ez az összeg, amely ikrek esetén a tankötelessé válás évének végére módosul. Tartósan beteg, súlyos fogyatékkal élő gyermek esetén a gyermek 10. életévének betöltéséig folyósítják a támogatást.

Amennyiben ikrek születnek, úgy a havi GYES összege is annyiszorosára változik, ahány gyermek született. Tehát, hármasikerek esetén a támogatás összege 85.500 forint. Mivel a GYES összegéből 10% nyugdíjjárulékot is meg kell fizetni, a nettó összeg, amit megkapsz egy gyermek esetén 25.650 forint lesz.

Családi támogatások: Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK)

Az elmúlt években hatalmasat robbant a CSOK, amely valószínűleg a következő években is megtartja majd a népszerűségét, hiszen tovább bővítették a lehetőségeket 2019 július elsejétől.

A vissza nem térintendő CSOK támogatás összege nem változott, így új építésű ingatlan vásárlása, vagy építése esetén 1 gyermek esetén 600.000 forintot, 2 gyermek esetén 2.600.000 forintot, míg 3 gyermek esetén 10 millió forintot kaphatsz.

Amennyiben használt ingatlanban gondolkodsz, akkor 1 gyermek esetén szintén 600.000 forint üti a markodat, de 2 gyermek esetén már csak 1.430.000 forint, míg 3 gyermek esetén csak 2.200.000 forintot, 4 gyermek esetén pedig 2.750.000 forintot fogsz megkapni.

Fontos változás, hogy július elsejétől már 35 millió forintnál drágább használt ingatlan esetében is igényelhető a CSOK. Új építésű ingatlanok esetén továbbra sincs felső értékhatár.

Csok támogatás összege, feltételei

családi támogatások

A CSOK hitel feltételei is változtak, hiszen most már használt lakóingatlan vásárlására is felhasználható a támogatott CSOK hitel. Két gyermek esetén 10 millió forint, míg három gyermek esetén 15 millió forint a maximálisan felvehető hitelösszeg. Ez független attól, hogy új építésű, vagy használt ingatlant vásárolnál ebből az összegből.

Ennek a hitelnek ugye az a nagy előnye, hogy az állami támogatásnak köszönhetően a teljes futamidő alatt fix 3%-os kamatot kell fizetned. Jelenleg lehet hasonló kamatozással piaci hitelhez jutni, azonban pár év múlva erre már lehet nem lesz lehetőséged, ha megemelkedned a kamatok.

Falusi CSOK

Szintén újdonság az úgynevezett Falusi CSOK. Ennek az a célja, hogy a tanyák, illetve bizonyos kisebb településeken is lakások, házak vásárlását, azok felújítását segítse elő az állam. Ez szintén vissza nem térítendő támogatás.

1 gyermek esetén ez 600.000 forintot, 2 gyermek esetén 2.600.000 forintot, míg 3 vagy több gyermek esetén 10 millió forintot jelent. Fontos, hogy az így megkapott összeg fele fordítható viszont csak a vásárlásra, a másik felét bővítésre, korszerűsítésre kell elköltened.

A jó hír, hogy meglévő lakás, és ház bővítésére, és korszerűsítésére is fel lehet használnod ezt a pénzt. Ebben az esetben 1 gyermek esetén 300.000 forint, 2 gyermek esetén 1.300.000 forint, míg 3 vagy több gyermek esetén 5 millió forint üti a markodat.

Családi támogatások: családi adókedvezmény

Fontos eleme még a családi támogatásoknak a családi adókedvezmény, amelynek igénybevétele esetén egy gyermek után 66.670 forint adókedvezményt kaphatsz. Ez azt jelenti, hogy havonta 10.000 forintot kapsz meg pluszban nettó fizetésed részeként.

Kettő gyermek esetén ez az összeg megduplázódik, így már 133.330 forintos adókedvezményt kapsz, ami havi 20.000 forint nettó bevételnövekedést jelent gyermekenként, tehát összesen 40.000 forintot.

Három gyermek esetén még inkább megugrik az adókedvezmény összege, és így már 220.000 forint adókedvezményt kaphatsz, ami 33.000 forintot jelent neked nettóban gyermekenként. Összesen így 99.000 forinttal nőhet a nettó bevételed amennyiben három gyermeket vállalsz.

További családi támogatások

Az imént megnéztük a legismertebb, legtöbbek által igénybe vett családi támogatások részleteit, így most érdemes megnézni azokat is, amelyekről kevesebbet lehet hallani. Ezek ugyan kisebb horderejűek lehetnek, de mindenképp olvass tovább, hogy megtudd, ki tudod-e használni őket.

Apanap

A családi támogatások egy olyan része az apanap, melyről lehet még soha nem is hallottál. A lényege az, hogy amikor gyermeked születik, akkor az apa öt nap fizetett szabadságra lesz jogosult, amit egészen a születést követő második hónap végéig ki lehet venni. A munkáltatónak pedig a Magyar Államkincstár fogja megtéríteni a közterheket utólagosan.

Gyermek után járó pótszabadság

Ha már a szabadságnál járunk, érdemes azt is megtudnod, hogy már a gyermeked születésének évében több fizetett pótszabadságot tudsz igénybe venni. Egy gyermek esetén plusz két nap, két gyermek esetén négy, míg három vagy több gyermek esetén hét nap jár. Egészen a gyermek 16. életévének betöltéséig igénybe tudod venni ezeket a plusz napokat.

Autóvásárlási támogatás

Az idei év hozott egy olyan támogatást is, amelyre nem lehetett számítani. Ez pedig nem más, mint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása. 2019 július 1-től egészen 2022 december 31-ig lehet majd igénybe venned.

Ahhoz, hogy ezt megtehesd, három gyermeket kell nevelned. 2,5 millió forintot kaphatsz abban az esetben, ha egy új, legalább hétszemélyes személyautót vásárolsz. A pénzt nem kell az autókereskedés felé megelőlegezned, a Magyar Államkincstár egyenesen neki utal majd. Fontos, hogy három évig nem adhatod el az így megvásárolt autót.

Anyasági támogatás

Egy újabb, kevésbé ismert családi támogatások közé tartozó állami támogatás. A gyermek születését követően minden anya jogosult erre a támogatásra, aki a várandóság alatt legalább négy alkalommal várandósgondozáson vett részt. A szülést követő hat hónapban meg kell igényelned, vagy nem fog járni a támogatás.

2018 óta már a nem Magyarországon élő, külföldön született, de magyar állampolgárságú gyermek édesanyja, vagy gyámja is jogosult igényelni. Ide tartoznak természetesen a határon túli magyarok is, amennyiben rendelkeznek magyar igazolvánnyal.

Az anyasági támogatás összege a gyermek születésének időpontjában érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegéből számolják. Egy gyermek esetén a nyugdíjminimum 225%-ával egyenlő, azaz 64.125 Ft, míg ikrek esetén 300%-al számolnak, tehát 85.500 Ft. Ez egy egyszeri összeg, melyet gyermekenként csak egyszer vehetsz igénybe.

Első házasok kedvezménye

Szintén egy újabb kedvezmény, amit te is igénybe tudsz venni, amennyiben házasságot kötsz. A házasságkötéstől számított 24 hónapon keresztül jár azoknak a pároknak, ahol legalább az egyik félnek ez lesz az első házassága. Összesen 33.335 forint adóalap kedvezményre leszel jogosult, amit akár ketten is igénybe vehettek.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy havi 5.000 forinttal marad több a zsebedben. Amennyiben részletesen is olvasnál erről a kedvezményről, olvasd el róla a cikkemet itt: Első házasok kedvezménye: Minden, amit tudnod érdemes!

 Hitelelengedés

Egy nem túl régi intézkedés, hogy a családosokat azzal is igyekszik támogatni az állam, hogy a hiteleik egy részét, vagy akár egészét elengedik, amennyiben az alacsonyabb összegű. A második gyermeked megszületésekor egymillió forinttal lesz kevesebb hiteltartozásod, míg a harmadik gyermeked születésekor már 4 millió forintot is elenged az állam.

Amennyiben több gyermeked születik, akkor minden további gyermek után további egy-egy millió forinttal lesz kevesebb a hiteltartozásod. Fontos, hogy a családi támogatások közül ez csupán akkor lesz érvényes rád, ha a gyermeked 2019. július 1-jét követően születik meg.

Élethosszig tartó SZJA-mentesség

Ennél a családi támogatásnál kicsit a jövőbe kell tekintenünk, ugyanis egyelőre még csak tervezet, de ha minden jól megy, akkor 2020. január 1-jétől érvénybe lép. A tervek szerint a négy, vagy annál több gyermeket nevelő édesanyák a munkával szerzett jövedelmük után SZJA fizetési mentességet kapnak, így magasabb havi bevételre tudnak majd szert tenni.

Nagyszülői GYED

Ez is egy olyan támogatás, amely egyelőre még tervezet, tehát elképzelhető, hogy lesz még változás, de valószínűsíthető, hogy a legfontosabb részletek már ismertek. Ilyen például az, hogy a nagyszülői GYED díját a nagyszülő jövedelme alapján állapítanák meg, illetve, hogy a nagyszülő az ellátás folyósítása alatt fizetés nélküli szabadságban és felmondási védelemben részesülne.

A nagyszülői GYED-en töltött időszak még a szolgálati időbe is beleszámítana. Viszont csak az veheti igénybe, aki az unoka megszületése előtti két évben legalább 365 napon át biztosított volt, illetve a nagyszülő nem lehet nyugdíjas sem, és maximum otthonról dolgozhat a GYED időszaka alatt. Ez az időszak két évig tarthat maximum, mely ikrek születése esetén három évre növekszik.

Összefoglalás

Láthatjuk a támogatások számából, és összegéből, hogy a kormány igencsak szeretné elősegíteni a gyermekek születését Magyarországon. Az is nyilvánvaló, hogy nem csak egy vagy kettő, hanem inkább a három gyermek vállalása felé szeretné elterelni a fiatalokat.

Több nagyobb, és mégtöbb kisebb támogatás közül tudsz választani, amennyiben a családi támogatások közül szeretnél igénybe venni néhányat. A családi pótlék, a családi adókedvezmény, vagy a gyermekgondozási segélyek alanyi jogon járnak neked.

Viszont több olyan támogatás is van, amivel kapcsolatban neked kell döntened. Ilyen például a CSOK, vagy a frissen bevezetett babaváró támogatás. Mivel utóbbiak esetén hitelről is szó lehet, mindenképp fontold meg, hogy mekkora összegre van szükséged. Csak azért, mert kedvezményesen adják, soha ne vegyél fel hitelt!

Te milyen családi támogatások igénybevételén gondolkodsz? Jelenleg jár neked bármilyen családi támogatás?

Hasznosnak találtad? Szeretnéd folytatni a tanulást?

Iratkozz fel, és hetente küldök egy összefoglalót a legjobb anyagaimról!